„Tolsztojnak igaza volt, a zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkülni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinteni bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk- olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt, megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket „(Márai Sándor: Füves könyv; A zenéről)
Beszámolómat Márai Sándor szavaival kezdem azért mert ezzel is bizonyítani szeretném, hogy ahány ember annyi -féle s így annyi -féle zenei és tánc szeretet. Mindenkiből mást vált ki a muzsika ereje és ez legjobban akkor mutatkozik meg mikor táncolunk, mindenki másképp fordul másképp hajol másképp emeli a lábát de az egység mind e mellett jelen van.
Az egység, a tánc és dallamok imádata volt jelen idén is a Papp László sportarénában mint a XXXI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár rendezvény címén. Április 31-től egészen 1-je este 11-ig egy csodálatos, gondtalan világgá alakult át a sportaréna. Minden zegzugában néptáncosok és népzenészek táncoltak, muzsikáltak és minden gondjukat a kapukon kívül hagyva örültek egymásnak és annak, hogy együtt lehetnek ünnepelve hagyományainkat.
Régi magyar vásárokat meg nem hazuttolva, alkudozó emberek, emberek akik próbálják az ékszereket, szoknyákat, ingeket és pantallókat, leányok és kislányok akik szerelmük vagy apjuk nyakába ugranak egy mézeskalács vagy más ajándék átadása során. Aki végig sétált ezen a rendezvényen mint, külső szemlélő talán egy kicsit úgy érezhette magát mint egy reptéren ahol mindenki az országhatárokat leküzdve egymás nyakába ugranak a világ különböző pontjairól érkezett régi barátok, családtagok, szerelmesek. Mindenki hozta magával saját otthoni táncházát a táncosbarátaival, zenészeivel, tájegysége figuráival készen állva arra, hogy egymásnak átadják tudásukat, érzelmeiket, fanatizmusukat egy generációt ki nem hagyva. Így egy nagy egységes táncháztalálkozóvá alakultak a programsorozatok sokasága.
A következő években csak ajánlani tudom mindenkinek ezt a nagyszabású programsorozatot. Hatalmas élmény ahogy a nagy színpad előtt, fentről nézve azt lehet látni, hogy egyetlen oktató táncospár köré szerveződik elmondhatatlanul sok ember és figyeli minden mozdulatát majd egy kis gyermek aki alig lehet több mint 3 éves kis magyar viseletben átrohan a körön élvezve a zene minden pillanatát. Majd mikor beáll az ember a tömegbe és egyszerre mozdul és lélegzik a ritmusra egyszer csak arra eszmélve, hogy a minden ütem lüktet a vérében és porcikájában nem törődve semmivel. Beszámolómat azzal szeretném zárni amit egy üveg bor mellett állapítottunk meg a többi néptáncossal: „Ez rosszabb mint a drog ha egyszer elkap soha de soha nem tudsz róla leszokni”
(Dorka)
